Sathya Sai Emberi Értékek oktatása az Egyesült Királyságban, 2017
Az utolsó tanfolyami rész megtartásával 2017-ben befejeződött a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatása (SSEÉO) program első angliai kurzusa. A 2. modul második részét az év elején, január 14–15-én tartották meg 35 résztvevőnek, akik alapos bepillantást nyertek az SSEÉO oktatástanába, valamint az öt emberi érték, az igazság, szeretet, béke, erkölcs és erőszaknélküliség gyakorlatban történő alkalmazási módjaiba.
Az előadásokon és a műhelygyakorlatok során megismerkedtek a történetmondás, a lelkesítő idézetek, a csendes ülés, a meditáció, valamint a csoportos éneklés belső jelentőségével és céljával. Emellett csoportos tevékenységeket végeztek és gyakorlati példákat ismertek meg arról, hogyan segítik ezek a módszerek a bennünk rejlő emberi értékek felszínre hozását, valamint hogyan ültethetőek át a gyakorlatba, segítve a harmonikus személyiségfejlődést.
Ez teremtette meg az alapot a 3. modulnak, amelyet április 1–2-án tartottak. A hangsúly az SSEÉO fő tanításain volt (a fej, a szív és a kezek egysége, egység a sokrétűségben, a vallások egysége, a vágyak korlátozása), valamint azon, hogyan ültethetőek át a tanítások a gyakorlatba. Szó esett még az önzetlen szolgálatról, a szolgálati projektekről és az öt emberi értékről a legfőbb vallások, a helyi kultúra és az oktatási politika szempontjából.
Az SSEÉO program 1. kurzusán tanultak összefoglalása céljából a résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy különböző feladatok megoldásával mutassák be, mennyire sajátították el a program tartalmát. Erre május 20–21-én, valamint december 16-án került sor. Összesen 24 résztvevő szerezte meg az oklevelet.
Az alábbiakban maguk a résztvevők vallanak erről.
„Az SSEÉO képzési program három modulját követve elegendő időm volt arra, hogy elmélyüljek, és számos lehetőséget ismerjek fel a napi életemben arra, hogyan ültessem át az öt emberi értéket a gyakorlatba. Ez fellelkesített, és arra ösztönzött, hogy a főiskolai tanóráimon alkalmazzam azokat. A napi munkámban speciális szükségletű felnőttekkel foglakozok, és közvetett módon mindig próbálom beépíteni valamennyi emberi értéket az információs és kommunikációs technológia (ICT) és a Braille-írás tanítása során. A kurzus annyira pozitívan hatott rám, és olyan magabiztossá tett, hogy képessé váltam beszédet tartani az emberi értékekről a heti eligazító megbeszélésen, és mindenki elfogadta azt a gondolatot, hogy szeretetet küldve a környezetünkbe csökkenteni tudjuk a negatívumokat és a gyűlöletet.”
„Az SSEÉO programot nagyon jól adták át; inspirálónak és egyben lelkesítőnek is találtam azt. A kutatói projekt elmélyítette a megértésemet minden értékkel kapcsolatban, és rávilágított arra, hogyan épülnek egymásra az értékek. A program megerősítette annak szükségességét, hogy naponta megvizsgáljam a viselkedésemet, és feltegyem a kérdést magamnak, mennyire élem meg az életemben az értékeket. Arra is ráébresztett, hogy szükség van az elme szabályozására. Összességében a program segített nekem felismerni annak szükségét és fontosságát, hogy az értékek szerint éljek.”