1. kurzus 1. modul, Budapest
Örömteli fogadtatásra lelt a 2017 februárjában Budapesten tartott ESSE tanfolyam, hiszen ezzel az alkalommal friss és megújult képzés vette kezdetét hazánkban a Sathya Sai emberi értékek oktatása területén. A közel harmincfős, különböző foglalkozási területről érkezett hallgatóság a hétvége folyamán az emberi értékek oktatásának általános filozófiájába és alapfogalmaiba nyerhetett bepillantást, amely szilárd alapot biztosított a pedagógusoknak és a más hivatású résztvevőknek egyaránt az értékorientált életszemlélethez és munkássághoz.
Érdemes megjegyezni, hogy nem csupán teljesen új érdeklődők jelentkeztek a tanfolyamra, de olyan „öregdiákok” is, akik korábban a képzés több lépcsőfokát is elvégezték, de amint azt a mondás tartja, „ismétlés a tudás anyja” – a visszatérő résztvevők pedig arról tanúskodtak, hogy korábbi ismereteik felfrissítése csakugyan a javukat szolgálta.
Az öt emberi érték – a szeretet, igazság, helyes cselekvés, béke és erőszak-nélküliség – mellett, amelyek egyfelől a keleti és nyugati filozófia, másfelől a tudomány szemszögén keresztül is ismertetésre kerültek, a tanfolyam a Sathya Sai Emberi Értékek Oktatása Program alapítójának, Sathya Sainak a munkásságát és tanításait is bemutatta, amelyet a közönség szintén lelkesen fogadott. Az elméleti ismeretek elmélyítését műhelygyakorlatok segítették, amelyeken keresztül a résztvevőknek lehetősége nyílt azonosítani életük vagy munkájuk azon területeit, ahol az emberi értékek fontos szerepet játszanak vagy játszhatnak. E műhelygyakorlatok élénk csoportos beszélgetéseket eredményeztek, a leghasznosabb gondolatokat pedig a különböző csoportok meg is osztották egymással.
A visszajelzések alapján a hallgatóság nagyon hasznosnak találta a három tréner, Marianne Meyer (Dánia), Anita Friedrich (Ausztria) and Petra von Kalinowski (Németország) előadásait, csakúgy mint a műhelygyakorlatokat. Számos résztvevő erős ösztönzést kapott az előadásokon keresztül arra, hogy a mindennapi életük vagy a munkájuk során felmerülő helyzetekben is gyakrabban alkalmazzák az emberi értékeket, és hogy tudatosabban éljék az életüket. Az egyik figyelemre méltó visszajelzés szerint a tanfolyam egy olyan hiteles és összefüggő áttekintést nyújtott az emberi értékekről, amelyre manapság nagy szükség van az alapfogalmak megfelelő értelmezése érdekében. Emellett több pedagógiai háttérrel rendelkező résztvevő is háláját fejezte ki az elhangzott információért, amelyet az óravázlataik előkészítésében vagy disszertációs munkájuk kidolgozásában fognak tudni kamatoztatni.