“Az Önismeret fogalma az SSEHV-ban – egyetemes megközelítés”

A kazah köztársasági elnök feleségének meghívására 2012. augusztus 21–24. között tartották az ESSE Intézmény tanárképzői, Marianne Meyer, Petra von Kalinowski és Anita Friedrich “Az Önismeret fogalma az SSEHV-ban – egyetemes megközelítés” című szemináriumot a közép ázsiai Kazahsztán Almaty nevű városában.

Az „Önismereti Kurzus”, ami része az általános középiskolai képzésnek Kazahsztánban, bevezetésre került minden óvoda, általános iskola és főiskola tantervébe. A 250 résztvevő között jelen voltak a program kidolgozói, Közép-Ázsia egyik vezető intézményének, az almaty-i Abai Egyetem professzorai, a tankönyvek szerzői, pszichológusok, pedagógusok és igazgatók. A kezdeményezés alapötlete az „Önismeret” elvének, illetve az öt emberi értékhez való viszonyának bemutatása volt az SSEHV programja szerint, valamint az is, hogy módszereket, példákat és eszközöket biztosítsanak a gyakorlati alkalmazáshoz.

A rendezvény házigazdája a Nemzeti Kutatási Oktatási és Egészségjavítási Központ volt. Ezt a központot 1995-ben alapították, és a Kazah Köztársaság Oktatási és Kutatási Minisztériumához tartozik.

A szeminárium programján olyan témák szerepeltek, amelyek rávilágítottak az egyetemes emberi értékek filozófiai alapjaira és gyakorlati alkalmazására.

A résztvevők visszajelzései

„Az „Educare” összhangban van a kazah filozófiával. Kapcsolat van az anyag és a szellem között. A lélek az elsődleges. Át fogjuk dolgozni a tankönyveinket.”

„Fontos, hogy évente tartsunk ilyen szemináriumokat. Sok mindent kell megtanulnunk.”

„Bárcsak már korábban birtokoltam volna ezt a tudást.”

„Ez a szeminárium arra ösztönöz bennünket, hogy az iskolában megszerzett tudást gyakorlatiasabban használjuk. Az elmúlt hónapban gyakorlatilag minden órán használtuk a szakképzett ESSE tanárképzőktől tanult módszereket. Ez a tudás nekünk, tanároknak, bátorságot adott ahhoz, hogy elősegítsük diákjaink számára az emberi személyiség aspektusainak mélyebb megértését.

„A szeminárium nagyon jól szervezett volt: előadások, interaktív munka és műhelygyakorlatok váltogatták egymást, ahol a résztvevők megoszthatták egymással a tudásukat. Köszönet minden szervezőnek, előadónak! Minden elvárásom kiemelkedően teljesült, hiszen a szemináriumon új ötletek merültek fel.”

„Ez a szeminárium gazdagította és szélesítette a tudásomat az „Önismeret” kurzusról, és lehetővé tette, hogy megismerjek egy hasonló rendszert, az Educare-t, amivel össze tudtam azt hasonlítani. Igazi nemzetközi tapasztaltcsere volt.”

„A szeminárium csodálatos hatással volt rám mint több év tapasztalattal rendelkező tanárral. A szeminárium rámutatott arra és be is bizonyította, hogy a tudományos pszichológiai-pedagógiai igazságnak gyakorlatorientáltnak kell lennie, hogy elősegítse a személyiség fejlődését az emberi értékek segítségével. A szemináriumon szerzett benyomásaim megerősítettek abban a hitben, hogy a humanizmus még ma is az emberi értékeket jelenti, ami fontos mérföldkő a harmonikusan fejlődő személyiség, az erkölcsileg gazdag, spirituális jellem formálódásában, egyidejűleg az intellektuális, érzelmi és gyakorlatias formálódással.”

„A szeminárium teljesen megfelelt az elvárásoknak. Véleményem szerint sűrűbben kellene ilyen szemináriumokat tartani a világ minden országában. Amikor az emberek az emberi értékekre gondolnak – a békére, szeretetre, helyes viselkedésre –, nem lesz idejük a háborúkra, és ez fontos! Az Educare filozófiája a modern társadalomban nagyon szükséges és hasznos a spirituális és fizikai egészség szempontjából is. Köszönöm a munkájukat!”

„Valami újat szerettem volna tanulni, különösképpen a gyakorlat terén. A szeminárium minden elvárásomat felülmúlta.”

 

Galéria – Kattintson a kinagyításhoz